Vagyonfelépítés, befektetés
Életünk egyik fő mozgatórugója a célok keresése és azok megvalósítása. Így születnek a nagy álmok, melyekért annyi mindent képesek vagyunk megtenni. Ilyen többek között egy gyermek világrahozatala majd felnevelése, álmaink otthonának megvásárlása, egy új autó vétele, vagy akár boldog nyugdíjasként megöregedni az unokák mellett. Ezek a célok bár nagyon sokrétűek lehetnek, ám egy dolog mégis közös bennük. Ez pedig nem más, mint hogy megvalósításukhoz pénzre van szükség. A pénz ebben az esetben egy eszköz, mely segít céljaink elérésében. Lássuk hát, hogyan tehetjük ezt az "eszközt" legjobb barátunkká.
A vagyonfelépítés - mint ahogy a neve is utal rá - valójában egy folyamat, ami ráadásul nagymértékben tervezhető. A folyamat lényege az, hogy rendszeres gyűjtögetéssel kis összegekből, a kamatos kamat segítségével egy nagyobb tőkét építünk fel, amit aztán céljaink megvalósítására tudunk fordítani. Folyamat szíve és lelke ebben az esetben a kamatoskamat-hatás, valamint az idő.
A kamatos kamat az univerzum leghatalmasabb fegyvere - Albert Einstein
Nem véletlen tehát, hogy azok az emberek, akik korán eszmélnek és időben elkezdenek takarékoskodni a céljaikra, szinte biztosan el is érik azokat.
A Van Megoldás csapata ezekre és ehhez hasonló kérdésekre ad választ Ügyfeleinek, ráadásul objektív személetének köszönhetően kiváló összehasonlítási alapot nyújt a különböző pénzintézetek között.
Kíváncsi vagy rá hogyan építheted fel a céljaid eléréséhez szükséges tőkét?
Befektetnél, de nem tudod hová?
Szeretnél egy teljes körű összehasonlítást a különböző befektetési lehetőségekkel kapcsolatban?